2010. november 2., kedd

Pokoli báléjszakák




Ezt a könyvet már régen olvastam, de maradandó élményt alkotott, így még most is emlékszem a történetekre. Mint tudjátok ez a könyv 5 kisebb történetet foglal magába, amelyek koránt sem tartoznak a mindennapi unalmas történetek közé. Az össze izgalmas és érdekes, és ami talán a legfontosabb, hogy tele vannak természetfeletti erőkkel és lényekkel.
Az első történet a "Puszitó lánya" címet viseli. Ebben a történetben egy Mary nevű lányról olvashattok, aki nem hétköznapi tevékenységgel fogalakozik, ugyanis ő vámpírvadász, és minden erejével azon van, hogy elpusztítsa a környéken feltűnő vámpírt. Persze ez elég nehéz munka a számára. De ott van mellette Adam aki végig segít neki, hogy megölje a vámpírt. Persze Mary-nek eközben Lilire (a legjobb barátnőjére )is figyelnie kell, aki teljesen belehabarodott a vámpírba.
A második történet címe a "Virágcsokor". Itt egy lány és barátai beülnek egy jósolóhoz. A lány észreveszi a csokrot, és később meg is kapja azt. Tudja már, hogy 3 kívánságát teljesíti, ám a kívánságait a csokor nem az elgondolásai szerint teljesíti és így megöli akit igazán szeret...
A harmadik történet a Madison Avery és a Nagy kaszás címet viseli. Ebben Madisont megöli a Kaszás, de ennek ellenére életben marad egy medál segítségével, de a medál nélkül mozdulni sem tud. Hosszas bonyodalmak során megérti mi történt vele...
A negyedik történet a Csók és Ármány. Ebben egy igazán erős lányt ismerhetünk, meg aki sofőrként dolgozik. Feladatként megkapja egy kislány fuvarozását. A munka elvégezte után azonban rossz előérzete támad, és visszamegy a kislányért. Végül egy egész éjszakán át menekülnek, és végül azon a bálon kötnek ki, amire a lány eredetileg el sem akart menni. Itt megkapja a csókját álmai fiújától...de a galiba tovább folytatódik...a kislányt vissza akarják szerezni minden áron, mivel különleges képességei vannak...
Az ötödik történetet nem olvastam el még... De a történetekben talán az a legrosszabb, hogy nincsen befejezésük. Nem tudod meg, hogy melyik történet,hogy ér véget pontosan, és, hogy vajon sikerrel jártak e a vámpírok ellen harcolók, vagy visszatérhetett e az életbe a srác, akit egy csokor virág ölt meg. A könyv olvasása közben néha ugyan úgy megijedsz mint egy horror filmnél. És ha sötétben olvasod garantálom, hogy hatalmas hatással lesz rád a könyv, hisze izgalmas és érdekes, de egyben horrorisztikus történeteket is tartalmaz. 

Pokoli báléjszakák letöltése : Katt ide!



2010. november 1., hétfő

Stephan Meyer - Alkonyat


Ezt a könyvet úgy olvastam el, hogy előtte láttam a filmet. A film nagyon megfogott és kíváncsi voltam, vajon, hogy írták le. Ami azt illeti nekem a könyv végig jobban tetszett mint a film. Sokkal részletesebb volt, és a szereplőket is máshogy képzeltem el. Például Edwardot is sokkal helyesebbnek, és Bellát, hát őt is kicsit szebbnek képzeltem el. 

Nah de a könyvhöz visszatérve. Az egész azzal kezdődik, hogy Bella Forks-ba kerül apjához, persze ennek nem különösképpen örül. Később megbarátkozik ezzel a helyzettel, köszönhetően Edwardnak. Edward először próbálja magát távol tartani Bellától, de nem sikerül neki, hiszen végül ő is bele szeret. Titkát nem árulja el Bellának megvárja míg maga rájön.. ezt mint később kiderül azért tette, mert a Volturi szabályai  nem engedik meg senkinek, hogy elárulja ezt a titkot. Ezzel a szabállyal kötözködnék, hiszen ha valaki valakit vámpírrá változtat szintén elárulja a vámpírok titkát.... A mi Bellánk helyzete nem minden napi, hiszen olyan lényekkel barátkozik, akik vérrel táplálkoznak. Természetesen a Cullen család "vegetáriánus". Ez azt jelenti, hogy nem emberi, hanem állati vért fogyasztanak. De sajnos nem csak ők léteznek a vámpírvilágban. A környéken feltűnik egy három tagú csoport, melynek tagja Victoria, James és  Laurent. Sajnos Bellával is találkoznak, és James kiszemelte magának. Edward persze rögtön a lehető legmesszebb akarja vinni Bellát, aki nem maga, hanem apja életéért aggódik. Később tovább bonyolódik a helyzet, annak ellenére, hogy apját biztonságban tudhatja. Hívást kap Jamestől, aki arra kéri, mennyen el a közeli táncstúdióba...Bellára azonban Alic és Jasper figyel. Egyetlen egy esélye van elszökni, de ekkor fontos döntést kell hoznia. Vagy elszökik és teljesíti James kérését, vagy megvárja Edwardot, aki már csak párpercre van tőle. Bella az elsőt választja, és kész az életét kockáztatni anyjáért. 


A könyv önmagában remek történet, és elnyerte a tetszésemet, mint a sorozat másik három tagja is. A könyvbeli szereplők közül a legszimpatikusabb számomra Alic. Most lehet sokakban felmerült a kérdés, hogy mért nem Edward?! Edward egy nagyon helyes és régimódi alakja a történetnek, emellett romantikus is, de néha nekem kicsit túl sok a régi módiságából..persze nem bánnám, ha ilyen barátom lenne ... :D

Ami a könyvet illeti, nekem a történet nagyon tetszik, és annak ellenére, hogy vámpíros, nem a vérről, és a csatákról szól. Így ez inkább egy lányoknak való könyv, de fiúk közül is volt már olyan aki olvasta és még tetszett is neki! Szóval mindenki olvassa el, mert ez a könyv valami újat hordoz magában. Ugyanis ez volt a drakula után a második legjelentősebb vámpíros történet, és azóta százával jelennek meg az újabb és újabb vámpírokról szóló rémisztő, vagy épp romantikus könyvek. 


Letöltések:
Részletek Edward szemszögéből ( hamarosan )

Dan Brown - Az elveszett jelkép

Ez a könyv elsőre elnyerte a tetszésemet, ugyan kicsit véresen kezdődik, és a vége is kicsit véresre sikeredett, összességében jó könyv. Persze ez csak az én véleményem. Hogy van e benne olyan rész ami nem tetszett?
Nem tudok róla, talán a Dan brown könyveket tudom ajánlani mindenkinek, hiszen remek szórakozás, és rengeteget lehet rajtuk gondolkodni.A egyetlen idegesítő dolog talán az, hogy csak az utolsó fejezetben ..vagy utolsó kettőben derül fény mindenre. Persze ez koránt sem olyan nagy probléma. A főszereplő ebben az esetben is Robert Langdon professzor, aki, szintén egy nővel oldja meg a rejtélyt.
Ami kifejezetten tetszett a könyvben, az a főszereplővel dolgozó női tudós ( Khatrine Solomon ) kutatása, vagy pontosabban kutatásai. Kathrine ugyanis olyan dolgokkal foglalkozik, ami engem igazán elgondolkoztatott. Például megtudta mérni, és be tudta bizonyítani a lélek súlyát és annak létezését. Ezen azért elgondolkoztam, hogy valóban igazságon alapszik-e. Hiszen
mint ahogy azt mindenki tudja a Dan Brown könyvek igazságokon alapszanak, persze nem szóról szóra.

Erről a könyvről csak jót tudok nektek mondani és remélem felkeltettem az érdeklődéseteket. A könyvet it tölthetitek le:  KATT ( itt érdemes az ingyenest kiválasztani )